+36 52 512 900 / 62177 | info@dupress.hu | 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Főépület, alagsor A8-as szoba

Kazinczy Ferenc Művei. Kritikai életműkiadás

Sorozatszerkesztők:  Borbély Szilárd, Debreczeni Attila

Kazinczy Ferenc az 1780-as évek elejétől 1831-es haláláig, vagyis mintegy ötven esztendőn keresztül aktív résztvevője volt a magyar szellemi életnek, ebből 25–30 éven át meghatározó szerepet játszott a folyamatok alakításában. Ez idő alatt létrejött hagyatéka mérhetetlen gazdagságú, sok tekintetben máig kiaknázatlan forrást jelent a korszak művelődés- és irodalomtörténetének vizsgálatához. Az újabb kutatási eredmények fényében elmondható, hogy az életmű nemcsak forrásként kiemelt fontosságú. Ahhoz azonban, hogy ez a belátás a maga teljességében körvonalazódhasson, elengedhetetlen a hagyaték egészének korszerű textológiai feltárása.

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében működő akadémiai kutatóhely (Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport), amely 2007-től konzorciumi formában működve összefogja a DE, az ELTE és a SZTE társintézeteit, tanszékeit, illetve más intézményekben dolgozó kollégákat, Kazinczy Ferenc műveinek kritikai kiadásával az életmű tervszerű és teljességre törekvő feltárását tekinti céljának. Az anyag jellegének és mennyiségének ismeretében szövegkiadói programját az elektronikus és papíralapú kiadás kettős, egymásra épülő, párhuzamos fejlesztésével kívánja megvalósítani. A könyvsorozatban két alapvető kiadástípus jut szerephez: a forrásközlés és a genetikus elvű feldolgozás.



DEENK   iDEa   DEA   Debreceni Egyetem   NEPTUN   open-access.hu   Metisz