Sorozatok

 

Kazinczy Ferenc Művei. Kritikai életműkiadás

Sorozatszerkesztők:  Borbély Szilárd, Debreczeni Attila

Kazinczy Ferenc az 1780-as évek elejétől 1831-es haláláig, vagyis mintegy ötven esztendőn keresztül aktív résztvevője volt a magyar szellemi életnek, ebből 25–30 éven át meghatározó szerepet játszott a folyamatok alakításában. Ez idő alatt létrejött hagyatéka mérhetetlen gazdagságú, sok tekintetben máig kiaknázatlan forrást jelent a korszak művelődés- és irodalomtörténetének vizsgálatához. Az újabb kutatási eredmények fényében elmondható, hogy az életmű nemcsak forrásként kiemelt fontosságú. Ahhoz azonban, hogy ez a belátás a maga teljességében körvonalazódhasson, elengedhetetlen a hagyaték egészének korszerű textológiai feltárása.

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében működő akadémiai kutatóhely (Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport), amely 2007-től konzorciumi formában működve összefogja a DE, az ELTE és a SZTE társintézeteit, tanszékeit, illetve más intézményekben dolgozó kollégákat, Kazinczy Ferenc műveinek kritikai kiadásával az életmű tervszerű és teljességre törekvő feltárását tekinti céljának. Az anyag jellegének és mennyiségének ismeretében szövegkiadói programját az elektronikus és papíralapú kiadás kettős, egymásra épülő, párhuzamos fejlesztésével kívánja megvalósítani. A könyvsorozatban két alapvető kiadástípus jut szerephez: a forrásközlés és a genetikus elvű feldolgozás.

Csokonai Universitas Könyvtár

Sorozatszerkesztők: Bitskey István és Görömbei András

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének mai szakmai hírnevét Barta János és Bán Imre professzorok kiemelkedő munkássága alapozta meg még az ötvenes-hatvanas években. A mesterek nyomába lépő tanítványok az újabb időkben is megőrzik és továbbviszik, újabb szempontokkal frissítik azt az irodalomszemléletet, amely a „debreceni iskolát” jellemzi, és amely az elmélyült esztétikai és filológiai munka egységével, az irodalom és az emberi lét kérdéseinek egymással összefüggő vizsgálatával, valamint a széles körű tájékozódással vált jellegzetessé.

A Csokonai Universitas Könyvtár című sorozat ennek a műhelynek az eredményeiről ad számot, s emellett nyitott más műhelyek szakemberei számára is. Az évente két-három irodalomtudományi művet megjelentető sorozat hosszabb távon a magyar irodalom valamennyi korszakának értékeit igyekszik új megvilágításba helyezni.

Csokonai Universitas Könyvtár. Források

Sorozatszerkesztők: S. Varga Pál, Debreczeni Attila, Imre Mihály

A Csokonai Könyvtár monográfiasorozat párja olyan (gyakran kéziratos) szövegeket tesz hozzáférhetővé a tudományos kutatás és az oktatás számára, amelyek nem, vagy csupán alig fellelhető kiadványokban olvashatók. E művek, műcsoportok közreadásával napjaink erőteljes rekanonizációs folyamataihoz csatlakozik, a sorozat feltáró és felfedező jellegét a kritikai kiadások normáihoz és eljárásaihoz igazodva, összefoglaló szöveg- és kiadástörténettel, illetve a műértelmezést is felvállaló kísérőtanulmánnyal valósítja meg.

 

Orbis Litterarum. Világirodalmi Sorozat

Sorozatszerkesztők: Gorilovics Tivadar, Bényei Tamás

Sorozatszerkesztők: Gorilovics Tivadar és Bényei Tamás
Alapító sorozatszerkesztők: Abádi Nagy Zoltán és Gorilovics Tivadar

Az Orbis Litterarum sorozat 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy fórumot biztosítson a hazai világirodalmi kutatások legújabb eredményeinek. A sorozat tematikai és korszakbeli megkötések nélkül, az ókori görög és latin irodalomtól kezdve a kortárs világirodalomig jelentet meg monográfiákat, illetve tematikailag egységes tanulmányköteteket. A kötetek eddig is a világirodalom kutatásában külföldön és itthon is jelen lévő elméleti-szemléleti sokféleséget képviselték, és a szerkesztők célja az egyenletesen magas színvonal további fenntartása mellett ennek a tematikai, szemléletbeli és módszertani sokféleségnek a megőrzése. A kötetek színvonalát az igényes szakmai lektorálás biztosítja.

A kéziratok benyújtásának módjáról, formai követelményeiről az itt található tájékoztatóban olvashatnak részletesen.
Kérjük, a sorozattal kapcsolatos kérdéseiket Bényei Tamásnak küldjék.
 

Amerika tegnap és ma

Sorozatszerkesztők: Frank Tibor, Glant Tibor

A sorozat célja a hazai amerikai történelmi kutatások eredményeit tartalmazó legszínvonalasabb monográfiák és tematikailag egységes gyűjteményes kötetek megjelentetése. A szakmai-tudományos nyilvánosság megteremtése mellett törekszik az amerikai történelem magyarországi oktatása számára szakirodalmi hátteret biztosítani.

Az Orosz Posztmodern

Sorozatszerkesztő: Hajnády Zoltán

A sorozat az orosz posztmodern irodalmat és kultúrát az európai kölcsönhatások kontextusában vizsgálja. Helyet kapnak benne a poétikai-szemiotikai iskola világhírű képviselőinek tanulmányai, valamint a hazai szlavisták legjavának a munkái. Az eddig megjelent kötetek: Igor Szmirnov: Lét és alkotás 2000; Világok és ellenvilágok az orosz irodalomban 2002; Pétervár szemiotikája az orosz irodalomban 2004; Mozart és Salieri 2005; A szavak érzéki csábítása 2006; Örök női archetípusok 2007; Rejtőzködő orosz nárciszok 2008; Visszavonások könyve 2009 (megjelenőben). Haszonnal forgathatják a russzisztika iránt érdeklődő oktatók és hallgatók.

ΑΓΑΘΑ Klasszika-filológiai sorozat

Alapító  sorozatszerkesztő: Havas László

AGATHA egyfelől annyit jelent, mint „szellemi javak”, másfelől „a legjobbak”. Az e tudományos műhelyben megjelent munkák Európa kulturális örökségének legjavát kívánják közrebocsátani. Ebbe egyaránt beletartozik a klasszikus görög-latin civilizáció, akárcsak a közép- és újlatin műveltség megannyi kiemelkedő alkotása, köztük olyan szellemóriások, mint Petrarca és Thomas Morus. Az AGATHA-könyvek között jelen vannak az egyetemi oktatást szolgáló kézikönyvek, mégpedig olyan szakterületekről, amelyek magyar nyelven csak a kiadványokban közelíthetők meg. Értékesek a sorozat latin nyelvű kritikai kiadásai, alkalomadtán magyar fordítással együtt, s ezek sorában különösen kiemelkedő az első magyarországi irodalmi alkotás: Szent István Intelmei. Újabban művészettörténeti és politikafilozófiai munkák is a sorozat részét képezik, s a továbbiakban is ezt a teljesebb hagyományt kívánja folytatni az AGATHA-sorozat.