+36 52 512 900 / 62177 | info@dupress.hu | 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Főépület, alagsor A8-as szoba
Kazinczy Ferenc
Levelezés
Státusza: Nincs pontos adat
ISBN száma: 9789633184103
Kiadás éve: 2013
Kért mennyiség: DB


Ismertető: "A magyar irodalomtudomány egyik legfontosabb forráskiadása a Kazinczy Ferenc Összes Művei: Levelezés című sorozat. Első 21 kötetét Váczy János 1890 és 1911 között rendezte sajtó alá, majd 1927-ben megjelent az első, 1960-ban pedig a második pótkötet. A jelen kiadvány a levelezés 24. kötete és harmadik pótkötete, amely összesen 303 levél, levélrészlet vagy írásos üzenet kritikai kiadásával csatlakozik a sorozathoz. A jelen pótkötet egyik sajátossága, hogy a megelőző kötetekhez képest több határhelyzetben lévő szöveget közöl. Vagyis a nagy nevű levélírók gondosan megírt szövegein túl gazdasági, peres vagy közügyekkel kapcsolatos levelek, töredékes üzenetek, továbbá szövegváltozatok is megjelennek. E határhelyzetben lévő szövegek utóbbi csoportja arra hívja fel a figyelmet, hogy a Kazinczy-levelezésben valójában még felméretlen a különböző lelőhelyeken található szövegek státusa, egymáshoz való viszonya és jelentősége."



Megrendelő neve*
Postázási cím*
Megrendelő email címe*
Megrendelő telefonszáma
Fizetési mód*
Megjegyzések
(Rendeléssel, szállítással,
számlázással, fizetéssel
kapcsolatos megjegyzések)
Kérem írja a mezőbe: 144
A * mezők kitöltése kötelező


DEENK   iDEa   DEA   Debreceni Egyetem   NEPTUN   open-access.hu   Metisz